Nohát, nem hittem volna, hogy visszatér még kamaszkorom játékőrülete, eléggé el vagyok kepedve rajta magam is. :) Pár hete gyakorlatilag mindenkinek áradozok, hogy milyen jó ez a játék, kb. mintha a játszótéren újságolnam Zsoltikának, hogy milyen klasszul gurul a Matchbox BMW... :)
Történt, hogy 2019. karácsonyára megleptem magam (elsősorban) egy xbox-szal, mert mindig vágytam rá, vagyis játszani és sosem engedtem meg magamnak. Élveztem nagyon, amikor hozzá jutottam, bár kissé költséges kipróbálgatni játékokat - nem is jutottam messzire, csak a Driver: San Francisco 360-as használt lemezének beszerzéséig, ami azért eléggé kedvenc volt PC-n is.
Aztán a karácsonyi leárazásoknál megláttam, hogy az Elite: Dangerous-t 2000 forint környékén kínálják, na mondom, akkor itt az idő, C-64-en ez nekem erős emlék volt.
Emlékezetes volt igencsak, amikor elindítottam a játékot és beléphettem ebbe a hangulatba, brutál grafikával és körítéssel... :) A training feladatok is lenyűgöztek, de a nehézségük is. Bámulat... Amikor először kihajózik az ember az állomás belsejéből, az azért élmény. A kiképző segéd szövege is segít, ott van nagyon az érzés. Vicces, hogy sokadszorra is tudom élvezni a felszállásokat...
A játék nehéz nekem, olyen 80 óra után is, gyanítom, hogy ez erősen hozzájárul a játék hangulatához, nem lehet lazázni, tényleg felelős kapitánynak érzi magát az ember. Közben folyamatos az érzés, hogy a brutális méretű játéktér miatt csak karcolgatom a felszínt. Vannak útmutatók, videók olyan lehetőségekről, amiktől meg fényévekre vagyok. :) A játéktér mellett pl. a felszerelések és hajók kombinációjában is nagyot lehet szorozni és bőven van választási lehetősége az embernek, amikor azt akarja eldönteni, hogy mit csináljon.
Úgyhogy újra el tudnám cseszni az éjszakáimat valami számítógépes játékkal, méghozzá lelkes, lelkes vigyorral. :)
No comments:
Post a Comment